Korunk egyik új népbetegsége, a nárcizmusnak a jelei is lehetnek üzenetek a múltból. Üzenetek egy másik generációtól, szociálisan átörökítve, hogy aztán vagy lecsitulva, esetleg megcsavarva a DNS-ekben vagy a lelkekben szépen szálljon át új örököseire tovább. A nárcizmus egy olyan zavara a személyiségnek, amit nem lehet pár tulajdonsággal megfogni, néhány mondattal körülírni. Ahány cikk, annyi oldalról közelíti meg ugyanazt, de az egész kezd olyan képet nyújtani, mint egy folyamatosan változó, terjedő vírus, amely évről évre mutálódik, szedi környezetében az áldozatait.
A legtöbb leírás azzal kezdi, hogy a Nárcisz nem szereti önmagát. Én megfordítanám : a Nárcisz nem csak imádja önmagát, de még egyszerre féltékeny is rá. Ha egy ilyen emberrel élsz, akkor hirtelen a gyors sávban találod magad az önmagad és a világ döbbenettel teli megismerésének pályáján. Amikor rájössz, hogy a közepében vagy annak, ami úgy volt, hogy veled nem történhet meg. A dolog úgy indul, hogy gondolkodsz : az ember, akivel élsz, szándékosan szivat téged, vagy alapból ilyen ? Esetleg te vagy a hülye ? És kezdenek jönni a jelek. Évek telnek el, és a végén minden összeáll egy képpé, egy olyan sokismeretlenes egyenletrendszerré, aminek sorra derülnek ki a paraméterei, csak a megoldóképlete nem. Az ugyanis nem létezik. Ennek ellenére, aki egy ilyen emberrel él, annak egy iszonyatosan izgalmas hullámvasút az élete. A hullámhegyek lendülete ideíg-óráig kihúz a gödörből, de a végén sajnos ki kell belőle szállni.
Na, de hogy viselkednek ezek az emberek a mindennapokban ? Vegyünk néhány példát.
Egy Nárciszt leggyorsabban az emberi kapcsolatainak minősége buktatja le. Nem képes hosszútávú kapcsolatokat fenntartani, hirtelen felszippant embereket, akiket aztán fénysebességgel és azzal alendülettel dob el. Mindig van egy indok : más városban élünk, megváltozott az élethelyzetünk, csúnya dolgokat mondott rólam, de egy dolgot soha nem fog mondani : túl keveset fektettem be a kapcsolatba. Ők ugyanis nem ismerik a kölcsönösség fogalmát. Kapni nagyon szeretnek, sőt elvárnak mindent, de eszükbe nem jut dolgokat megköszönni (de csak nagyban, a kenőkést az asztalnál azt mindig), a másikkal figyelmesnek lenni. Szex ? There is no free lunch, man ! Ő elvárja, hogy esténként megmaszírozzák, de már nem fog utána cserébe kényeztetni. Ha egyszer viszont olyan kedve van és megteszi, azt garantáltan évekig felemlegeti. Mert Ő nem felejt, mindenki apró bűnét évekre megjegyzi, az sem zavarja, ha nem is úgy történt. Bosszúja elér mindenkit térben és időben. A te hibáidat szisztematikusan felnagyítja, miközben a sajátjáról tudomást sem vesz. Ha óvatosan kritizálsz, azonnal kivívod haragját. Mindegy mit mondasz, érvrendszerében logika nincs, viszont azonnal gyenge pontodra tapint és 2 perc múlva már bokáig gázol az önbecsülésedben anélkül, hogy a te kis észrevételed bármi célt ért volna. Hasonlóak az érvek vita esetén is : "Persze, amit én modok az mindig rossz !" Nyaralást sosem szervez, költségeibe nem száll be, de a hotelről, a szervezésedről mindig van egy-két rossz szava - elismerést ne várj, hiába volt 95%-ban minden oké, ott az a kis eltévedés, egy rosszul kiszámított hatótávolság a következő benzinkútig és máris meg vagy fogva, megy a jó szándékod a lecsóba. A legjobb éttermi étkezések után sincs nagy köszönet : mindig megjelenik a bűnbak kaja, az esti közérzet örök elrontója.Túl zsíros, túl fűszeres, romlott. Mindezek mellett te ne várj vacsorát, vasárnapi ebédet, negyedik terítéket a nagy főutcás zabálásokért cserébe. Nem értékeled a főztjét, majd főzzön rád anyád, aki amúgy állítólag nem is tud főzni. Ideológia rögtön van hozzá.
Nem tudsz Vele jót tenni. Ha elismerné, úgy érezné Önmagát degradálná vele. Akit pedig úgy szeret, hogy a futtában a tükörben is, sőt a kirakatokban de még az utcán az autók ablakainak visszaükrözéseiben is lesi. Hogy az atom kerek feneke milyen nagy, hogy a melle megereszkedett, a haja meg lenőtt. Mert neki nincs ideje magára. Egyfolytában csak takarít, gondoskodik a gyerekekről. A tények - hogy reggel fél órát van a fürdőben, gyerek fektetés után vagy helyett meg napi 2 órát Rubint Rékázik - nemigen zavarják. Egy virtuális valóságban él, ő csinál mindent, te semmit, de te közben azt hiszed, hogy ő csak a lábát lógatja, pedig nincs évek óta sem egy szabad perce, mert annyit dolgozik. A munkahelyen szintén senki nem csinál semmit. Felháborító (minden nap), hogy az ő teljesítményéhez képest milyen keveset keres, bezzeg a másik csaj, aki csak nyal a főnöknek, az miért többet. Ő eljön erről a munkahelyről, mert ennél sokkal többre hivatott. igaz, hogy évenként többször is vált, igazi job hopper, néha önszántából, de mint minderre, erre is van jó magyarázat. Erről rengeteget lehet vele esténként beszélgetni, ilyenkor nagyon figyel, te is, bár ugyanazokat a frázisokat hajtogatja. Mingyárt más a helyzet, ha már te mesélsz. A te sztorijaid már nyilván nem olyan érdekesek, hogy mondjuk oda is kellene figyelni rájuk, főleg ha meg is beszéltek valamit. Azok általában elfelejtődnek. Ahogy a fontos dátumok is. Megrendelte ám az ajándékot, csak most pont nem tudott elmenni érte. Egy hét múlva se. Sebaj. Majd kiírjuk a Facebookra, hogy "itt is" boldog névnapot. mindenki látja. Ahogy azt a könyvet, aminek olvasását még úgy posztolja fel állapotként, hogy még ki se nyitotta. Tökmindegy. Fő a látszat. Hogy mindenki azt higyje. Te meg nézed. Először kerítésen belülről, aztán szépen, könnyek közt megizmosodva átmászol ezen és onnan nézed. És onnantól kezdve a Te döntésed, egyedül a Tied. Maradsz vagy mész ?
Én most így a kerítés tetején azt mondanám, ha tudatos vagy, akkor maradj, amíg jól esik. De innentől már ne Őt hibáztasd.
