Szeretem a régi zsidó temetőket. Valami megmagyarázhatatlan vonzalmat érzek a régi feliratok, gránit műemlékek, az elhantolt testekhez fűződő holt lelkek iránt. Szinte keresem az alkalmakat arra, hogy egy ilyen helyre eljussak. Olyan, mintha kapnék üzeneteket, amiket nem tudok értelmezni. Amikor egy ilyen látogatás után hazaérek és csönd lesz, be sem kell húnynom a szemem és elkezdenek tolulni az emlékek, érzések. Amik jók. Megmagyarázhatatlanul jók. Az elmúlt évben legalább 200 ilyen helyen jártam. Regisztráltam őket mind. Nem tudom mire lesz jó ez a sok információ, de egyszer még biztos kelleni fog. Valamire. Egyszer Miskolcon a temetőgondnok azt mondta, hogy őt megvédik. A lakók. A barátai. A hideg kiráz most is. Mondta, hogy két eset is volt, amikor a sírkert gondolzésa közben balesetet kellett volna szenvednie és nem történt semmi. Megvédték. Ahogy ezt most írom ez is olyan, mintha az ujjaimat vezetnék. Jó. Nem gyanús nekik, hogy megjelenik 200-szor egy fehér autó, kiszáll belőle egy fiatal ember, akinek elvileg semmi köze hozzájuk, gyorsan sétál, telefonál, pisil, siet, böngészi a betűket, nincs is fejfedője, rálép néha a sírra, bevilágít a kriptákba a törött fedlapokon keresztül ? Miért teszi ezt ? Talán párhuzamos sorsot érez, talán az élettörténeteikben a saját jövőképét látja ? Talán fél attól, ami velük történt ? Furcsa dolgok ezek. Néha kis szünetet tartok, aztán új impulzusokat kapok és térek vissza a lázas kutatómunkához. Mert ez az. Egy intellektuális puzzle, mely alatt kinyílik a múlt egy szelete, amire már egyre kevesebben emlékeznek. Pedig tanulni kellene belőle mindenkinek. Régen mondom már, hogy az iskolában kémia helyett sokkal okosabb dolgokat kellene tanulni. Például közgazdaságtant. Vagy 5 évesen olvasni héberül. És akkor mindenki sokkal egyszerűbben emésztette volna meg, hogy bizonyos embereknek, népeknek mitől megy jobban. Mert a tanulásba fektettek plazma TV helyett. Csodálom a debrecenbe ejtőernyőzött hittestvért, aki a semmiből került bele a top 100 -ba. És amit tagad, hogy ne tudódjon ki. A gyermekeit a világ legjobb helyein taníttatja, "szerető apa, jó férj, igaz barát" - áll majd a fekete gránit sírkövén arany betűkkel. Sugárgépet vesz az eladósodott korháznak, támogatja a helyi közösségeket, túl gazdag, hogy adót csaljon - és mégis sokan a világ-összeesküvés elméletiket vetítik ki rá. Pedig nem tudják, hogy csak egyszerűen csak van 5000 év előnye. Mint annak a sok-sok okos embernek, akik a titokzatos héber betűk alatt nyugszanak, és akiknek ezen előnyét egy halálos ütéssel akarták elvenni. Csak amikor majdnem sikerült, akkor derült ki, hogy nem jött össze. Hatalmas kapufa, de inkább egy bomba öngól. "El tudja képzelni, Öcsödön nincsenek zsidók ?!" - kérdezte nemrég Kovács Úr. Egy igazi Kohn bácsi. Ő hatalmas inspirációt adott. Még 30 éve apámnak is. Ő mesélte, hogy élt egy Öcsödről elszármazott unokatestvére talán Washingtonban. Aki mindig mondta, hogy Öcsödön akar eltemetve lenni, az anyja mellett. Mondta neki Kovács Úr, messze van az az Öcsöd, fölverte a gaz, háromszor vettem nekik vaskerítést, háromszor lopták el. Mi lenne, ha vinnék neked földet az anyád sírjáról Amerikába ? A Te családod már úgy is ott él, nem tudnák a te sírodat Öcsödön gondozni. Hát jó, így is lett, mire legközelebb ment, vitt magával földet. Pár évig el is voltak így. Hanemaztán megint szólt a távoli rokon, Misikém, ha meghalok, mégis vigyetek engem az anyám mellé, nagyon szerettem. Ekkor Misi bácsi látta, hogy itt nem lesz jó megoldás. Ő is nagyon szerette azt a nagynénit. Aztán felcsillant a szeme. Tudod mit ? Mi lenne, ha a Tantit vinnénk ki Amerikába ? Így is lett, besétált a Dob utcába, elkérte a papírokat, szólt pár öcsödi melósnak és kivitte acélkoporsóban a nénit, rákötve a sirkövével. A végakarat teljesült. Mindenki jól járt. Kovács Úrnak egyébként számos története van, ő volt az, aki Ausztráliában a nagymama csalamádé receptjéből konzervgyár-láncot csinált. És még ki tudja hány ilyen sztori. Szóval az ilyenek miatt szeretem őket. A temetőben pedig valahogy szintetizálódik ez az egész. A múltkor egy ismeretlen erőtől vezérelve elmentem a budapesti Salgótarjáni úti Izraelita temetőbe. Percekig nem tértem magamhoz utána. Szürreális néni egy fiatalemberrel mosolyogva fogadott, "ez egy nagyon jó hely" - mondták. Igazuk lett. Ilyet még nem láttam. Félhomályban egy erdőben több ezer sír, gránit paloták borostyánba, feltört kripták tutcatjai, és W-vel kezdő nevek százai. A magyar iparosodás motorjai, apák és fiúk. Vert a szívem végig úgy rohantam az ösvényen egyedül és szívtam magamba a Valamit. Csínek szoktam hívni, de nem tudom mi lehet. Talán föld-mágnesesség, csak az őseik tudták hova kell temetkezni ? Vagy az ő szellemi erejük ez ? Vagy azon hasonló kaliberű emberek energiái, akik a temetéseken összegyűlnek, és nyomot hagynak ? Time-stamp ? Rendkívül érdekes. A prágai új temetőben - amit egy véletlen (?) eltévedés során láttam meg -, volt a legerősebb élményem, akkor még nem tudtam mi ez. Álltam két ösvény metszetében és csak percekig szívtam be azt a Valamit ami a Minden is egyben. Feltehetőleg az hív vissza, az vezeti a kocsit ezekre a helyekre. Egy ősi, felfoghatatlan erő. Ami segíthette az ismerőit a történelem girbe-gurba útjain át.Lehet még e sorok írásához az iheletet is adja, ki tudja. Nem hiszek az ilyenekben. De akkor mi ez az egész ???
